Illem Kata, egy mesemondó naplója

Olvasgass benne kedvedre

Önzetlen segítség

2019.09.19.Kedves Naplóm!Ma reggel 7-kor kifejezetten örültem annak, hogy munkanélküli vagyok, ebben a tömegben gyúródni minden reggel! De boldogan gyúródtam. Nemrég elhatároztam, hogy minden erőmmel azon leszek, hogy vissza tudjunk menni mesélni az idősotthonokba és elkezdjem kiépíteni a hajléktalanoknak való rendszeres mesélést is. Ha pályázatot nem nyerünk, valami mást kell kitalálni. Így született az ötlet, még tavaly, hogy elkészítsük első meselemezünket, majd idén elkészült a második. Mivel a tavalyival kicsit meggyűlt a bajunk, jó értelemben persze, mert nagyon sokan támogattak, azt...

bővebben

Elmélkedés…

2019.09.17.Kedves Naplóm!Ma egy megbeszélésen voltam, új mesejáték készül, nem csak zenés, animációs! Na nem nagyon animációs, csak kicsit, de akkor is izgalmas. Forog az agyam, tekeredik benne a mese. Közben szerződés érkezik, e-mail-re kell válaszolni, és jaj, még egy sms-re nem válaszoltam! De szerencsére van okos telefonom, így míg a zenészre várakozom, lazán elintézem az intéznivalókat. Hm, eszembe jut egy mesetáboros mese. Az idei kedvencem, Szatmárnémetiben született. Idézek belőle: ”…De a telefon nem kapcsolt be senkinek. Hirtelen bekapcsolt a tévé és a híradóban azt mondták, hogy:-...

bővebben

Egy mesés szülinap!

2019.09.15.Kedves Naplóm!Nem terveztem, hogy naponta többször írjak neked, de ezt még muszáj. Miután végiglustálkodtuk a napot, nemrég felköszöntöttek a lányok, holnap lesz a szülinapom, s alig leszünk itthon, ki tudja, mikor keveredünk haza. Csodálatos gyermekeim vannak! Kis kedves ajándékokkal készültek, és sok-sok üzenettel bennük!Kató egy borosdobozba rendezte be üzenőfalát: Te mesélsz a világon a legjobban! Te vagy a világon a legszebb! Te vagy a világon a legpuhább! Te vagy a világon a legkedvesebb anyuka! Panna egy kis tornyot épített nekem, alapja egy gyufásdoboz, benne szintén...

bővebben

Pin It on Pinterest

Share This