Búcsú Illem Katától

2019.11.19.
Kedves Naplóm!
Elérkezett a nap, hogy búcsút vegyek az összegyűjtött jelmezektől és mesével kísérve átadjam a Ferencvárosi Kicsi Bocs óvoda óvodásainak. A piros kalap és a bohócorr is új gazdát talált.
Már a reggeli kávé közben elöntöttek az emlékek, ugyanis nincsen kávé facebook nélkül… Egy régi emléket dobott fel nekem közösségi oldalunk, egy régi, illemkatás emléket. De szerettem ezeket a mesedélutánokat és a rajzokat. Az ovisok nagyon buzgón készítették mindig a házi feladatot, mindig remek alkotásokkal leptek meg. Talán még őrzik ők is a rajzocskáikat, én itt hordom őket a szívemben azóta is. Na meg élményeiket, meséiket, titkaikat is. Egyet elárulok nektek is, egyik kedvencemet. Amikor a félelmek témában játszottunk és meséltünk, egyik kislány azt mondta, ő attól fél a legjobban, ha a szomszéd kacag. A falon is áthallatszik. Azóta is kíváncsi vagyok arra a szomszédra, vajon hogy kacaghatott.
A Kicsi Bocs ovisaival ma a Bús királyfit vidítottuk fel, játszottunk vele és meséltünk neki. Az első csapat óvónénii is nagy vidáman jöttek a nyúllal a bálba és vadásztak medvét, örömmel láttam, hogy nem idegen tőlük a játék, ismerik és szívesen játszanak. Sajnos gyakran tapasztaljuk, hogy nem minden óvónéni tündér, szerencsére az ilyen alkalmak kompenzálják a mobilóvónéniket. (szómagyarázat: mobilóvónéni = nem tud mesét hallgatni, mert a mobilja a kezéhez ragadt, mint az aranyszőrű báránynak a fenekéhez a péklapát)
Szívemben sok kis csillogó szempárral indultam haza. Az aluljáróban egy kéregető néni mellett haladtam el. Kettőt léptem, majd előkaptam a pénztárcám, visszafordultam, kivettem belőle egy ezrest és a néninek adtam. A néni szemében megcsillant a fény ahogy rám nézett, majd eleredt belőle egy patakocska. Hálás voltam, hogy segíthettem, és hálás vagyok, hogy a Kicsi Bocs ovi nekünk segített és támogatta terveinket. Köszönöm Nagyné Dobó Erika, igyekszünk minél több idősotthonba és hajléktalan szállóra eljuttatni a mesét!