Győzzük le a bennünk élő apacukákat!

2019.10.23.
Kedves Naplóm!
Micimackós családi filmet néztem a lányokkal, „Barátom Róbert Gida”. Mint kiderült, ők már látták, én még nem. Persze sírtam, nevettem, sírva-nevettem, mint minden rajzfilmen vagy gyerekfilmen. Most mégis kicsit más volt. Minden felnőtt vuclinak és apacukának meg kéne nézni ezt a filmet. Persze, nem biztos, hogy használna, de hátha. Gyakran észre sem vesszük, hogy úgy vár ránk minden gyermek, mint Micimackó Róbert Gidára, hogy játsszon vele. Hány gyermeknek fordulhat meg a fejében a kérdés: az én apám/anyám vajon volt gyermek? S nekünk vajon eszünkbe jut, hogy voltunk gyerekek, vagy beleveszünk az apacukák világába és csak az hajtogatjuk: én már felnőtt vagyok, és felnőttként kell viselkedjek. Miért is kell mindig olyan nagyon felnőttnek lenni? És mit is jelent felnőttnek lenni? Ha felnőtt vagyok, nem játszhatok? Én szeretek játszani, és azt is tanítom, hogy ne felejtsünk el játszani. Mégis sok felnőttől hallom: Hát te soha nem nősz fel. Tudjátok mit? Nem is akarok! Nem akarok apacuka lenni, pedig néha én is az vagyok. Én csak azt kívánom minden felnőttnek, győzzük le a bennünk bujkáló apacukákat!