Töndérekkel találkoztam

2019.10.22.
Kedves Naplóm!
Rég nem írtam, megint nyakamba vettem a lábam és csak mentem, mentem, mendegéltem, mígnem tündérekkel találkoztam. Egy csapat vidáman viháncoló tündérrel. Marosvásárhelyen „7-et egy csapásra meseműhelyre” hívtak egy oviba, ahol csupa óvónéni vett körül. Első alkalom, hogy csak óvónénikkel tartottam meg a műhelyt, már előre örvendtem, hiszen az óvónénik mindig bátran játszanak, csak egy óvóbácsi hiányzott volna még. Aztán egyszer csak rá kellett döbbennem, hogy ezek itt nem is óvónénik, ezek tündérek! Volt közöttük csendesen nevetgélő, kuncogó, huncutszemű, hallgatag, sokatmondó, figyelgető, nagyot néző, tűzrőlpattant, ahány annyi féle, s mégis mind simogató, melegszívű. Bizony megmelengették szívem, ahogy játszottak, ahogy mesét hallgattak, majd ahogy meséltek. Újabb csodacsapat!
Menet Kolozsvárról arra gondoltam, menjünk a mezőségi úton, sokkal szebb arra az út és az időbe beleférünk. Bele is fértünk volna, ha el nem tévedünk. Az úton köd volt, néha mögüle aranylott a nap és örvendezve mondtam Lacinak, látod, de jó hogy erre jöttünk, de szép! Aztán megint köd, de minket a vidám beszélgetésből a gps sem tudott kizökkenteni, csak mondta a magáét. Hanem egyszer csak elege lett és azt mondta, most már pedig forduljunk vissza! Ugyan-ugyan, ingattam a fejem, de nem tárgyalt. Hát visszafordultunk, csakhogy egy mezőn akart keresztül vinni. Na jó, gondoltam, mondd csak a magadét, majd én megyek tovább az egyenes úton. Az egyenes út aztán egyszer csak elfogyott, a gps feladta és már nem mondott semmit, csináljak amit akarok, gondolhatta magában. Egy faluban meg is kérdeztem, hogy jó irányba haladunk-e egyáltalán. Egy bácsi felajánlotta, hogy jön velünk s megmutatja merre menjünk. Le is vitette magát a vásárba, ott büszkén kiszállt az autóból és balra mutatott: arra, majd lesz egy köves út, de nem kell megijedni, nem hosszú, azon ha túlmentünk, újra aszfalt és az már Vásárhely! Hát mit tehettünk, mentünk, jött is a köves út, át a mezőn, dombon, és az útelágazás, amiről nem szólt a bácsi. Hát menjünk tovább mondjuk balra. Kisebb forgolódás után végre került egy néni, aki megnyugtatott, jó irányba megyünk, lesz majd egy híd, utána újra aszfalt. Ha Laci nincs mellettem, lehet még mindig a hidat keresem, no de ő észrevette és valóban, máris kint voltunk az aszfaltos úton újra. No, nem épp ott volt Vásárhely, még azért kellett egy órát menni, de éppen időben megérkeztünk. Közben a köd is felszállt és hétágra sütött már a nap. Az igazi köd azonban ott, az oviban szállt fel, amikor a tündérek rámmosolyogtak.
Aztán hazafele jövet újra találkoztam egy tündérrel. Mégpedig egy fiú tündérrel. Sokan úgy gondolják, a tündérek csakis lányok lehetnek, de én hiszem, hogy vannak fiúk is köztük! S most már tudom is. Kicsit ugyan az idő eljárt már felette, de a szemében a csillogás az elárulta. Ahogy Zsuzsára nézett, s ahogy a szempár egymásra talált, az nem kocsmábaillő volt (mert az eset pont a Bulgakovban történt), s hogy mégis ott történt, nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy ez csakis egy tündér műve lehet. Szeretek tündérekkel találkozni. Itthon is várt rám három! Már csak a negyedik hiányzik.