Világteremtés

2019.10.07
Kedves Naplóm!
Szombaton a Hagyományok Házában voltam, hagyományos mesemondás mesterkurzuson. Boldog együttlét, amikor a mesemondók összejönnek, frissen végzett és „veterán” mesemondók egy helyen.
Smidt Bernadette néprajzkutató előadása élménybeszámolóvá és nagyon jó hangulatú beszélgetéssé alakult, ami nem csoda, hiszen nem láttam én még olyan mesemondót, aki csendben végig tudna hallgatni egy előadást, mindig van valami mondanivalója. De Bernadette ennek kifejezetten örvendett, hiszen ő sem monológot tervezett, így sok tapasztalatot, gondolatot osztottunk meg, s még azt is próbáltuk meghatározni, milyen a jó mesemondó, amit persze nem igazán lehet definiálni. Aztán két csoportra váltunk, fele Sándor Ildikóval két nagyon izgalmas mesét elemzett, másik fele Agócs Gergőnek mesélt, amit aztán Gergő elemzett. Hát nem hagytuk pihenni, szinte mind megmutattuk neki, hogyan nem kell mesélni, így hát volt mit elemezgetnie bőven. Én szeretek Gergőnek mesélni, mert ő aztán figyel, és minden hibát kijavít. Hát adtam neki feladatot én is rendesen, ilyen rosszul nem is tudom mikor meséltem utoljára. Egy régi mesét kaptam elő, olyan célból, hogy vissza kéne ültetni a repertoárpolcomra, s hátha valami jó tippet kapok, mit lehet még rajta javítani. Ezúttal is bebizonyosodott, hogy a mesemondó, előadóművész, akinek készülni kell, minden egyes mesével, minden egyes alkalomra. Hiába van a tarsolyban az a mese több éve, ha nem dédelgetjük, ha nem foglalkozunk vele, csak egy száraz, üres szüzsé marad. Így történt az én mesémmel is. Viszont oly sok tollat aggatott rá Gergő, hogy újra megszerettem ezt a törtnetet és mégsem bánom, hogy ezt vittem magammal. Milyen könnyű az elmélet és milyen másképp hat ez gyakorlatban. Milyen igaz az is, hogy nekünk mennyivel más módon kell készülni a mesemondásra, mi mindent kell megtanuljunk, amit régi mesemondóinknak nem kellett. Nem vagyunk hagyományos mesemondók, nem is leszünk, ez egy más világ ahol mi ma mesélünk, de erősen igyekszünk, hogy jó mesemondókká váljunk, és újra hagyományt teremtsünk. A Bernadette előadásán, mindnyájan egyetértettünk abban, hogy akkor tudunk jól mesélni, ha kapcsolatot tudunk teremteni a hallgatóságunkkal, akkor tudunk belelépni a mesénkbe, akkor látjuk a mesénket és akkor tudunk világot teremteni. Ez nemrég Stuttgartban megtörtént velem, pedig annyira kétségbeesetten kezdetem mesélni, hiszen előttünk már az Üsztürü olyan világot teremtett, amiből mi magunk sem tudtunk kilépni. És mit tehettem, mesélni kellett, hát előreküldtem a mesét, ahogy Berecz mondaná és a mese működni kezdett, tudtunk világot teremteni. No ez, most szombaton nem sikerült. Pedig ki lenne jobb mesehallgató társaság, mint maguk a mesemondók. Mégis jókedvvel távoztunk mindannyian, hiszen annyi jó tanácsot kaptunk újra. Sokkal gyakrabban kéne így összeülni, a meseterektől tanulni.
A napot a Budapest Ritmo fesztiválon zártam, ahol elsőként egy olasz-albán párost hallhattam, majd szerb muzsika repített vissza a kusturicai világba, és nem is sorolom tovább. Ahogy a mese is, a zene is világokat teremt, mindegyik a maga világát. Ezen a napon, ha nekem nem is sikerült világot teremteni, sok világot bejártam! Mesés volt!